Zsédenyi Adrienn élete


Zsédenyi Adrienn Szentesen, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán tanult. 15 éves korától Sík Olga tanárnőnél tanult énekelni, majd három színházban (Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház) mutatta meg színészi képességeit. Hét évig tanult hegedülni és a művészi pálya mellett a Nyugat Magyarországi Egyetemen szerzett diplomát, mint szociálpedagógus.

Zenei Karrier

Cotton Club Singers (1994-2001)

1994-ben Szűcs Gabriellával, Kovács Péterrel és László Boldizsárral alapították meg együttesüket, amellyel első két évben egy Cotton Club nevű helyen játszottak, majd később a Budai Parkszínpadon és a Kongresszusi Központban is fellépett. Az együttesnek Adriennel hat év alatt öt nagylemeze jelent meg.
Adrienn 2001-ben kilépett a formációból és azóta a White Chocolate nevű zenekar mellett szólókarriert folytat.

Szóló karrier (2002-jelen)

Adrienn 2001-ben kilépett a zenekarból és azóta szólókarriert folytat. Washingtonban a magyar delegáció képviseletében fellépett a Folger Shakespeare Library-ban rendezett magyar esten melynek műsorát Tabányi Mihály kísérte.

Első szólóalbuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, melynek producere Rakonczai Viktor volt, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak. Az album elérte a arany minősítést.

Az album legsikeresebb kislemeze és egyben Adrienn első nagyobb sikere a Valahol egy férfi vár volt, amely három hétig vezette a VIVA TV slágerlistáját.

2003 őszén útjára indul a Szeress most! című szappanopera az RTL Klub-on, aminek főcímdalát Adrienn énekli. Ez a szám hatalmas áttörést, országos ismertséget hozott Adriennek, és 3 hétig vezette a VIVA Chart-ot.

2004-ben jelent meg Adrienn második albuma Zséda-Vue címmel. Az albumról több sikeres kislemez is megjelent, többek között: Motel, Mindhalálig vagy az Újhold. Ez Adrienn első albuma, amely elérte a platinaminősítést.

2006-ban jelent meg Adrienn első karácsonyi albuma Ünnep címmel, amely szintén elérte a platinaminősítést. Az albumról az A szürke patás című számból készült videoklip, mely máig is kedvelt karácsonyi dal lett Magyarországon.

2007-ben Létray Ákos felkérte az akkor első gyermekét váró Adriennt egy duettre Ákos Valahol című számához. A dal 2007-ben a VIVA TV éves zenei összesítésében a második lett.

2008-ban jelent meg Adrienn negyedik albuma Rouge címmel. Az album első kislemeze a Fekete Rúzs, amely a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet. 2009 márciusában jelent meg az album második kislemeze, mely az És Megindul a Föld című dalból készült.